Cralex hasmenés ellen
Az aktív szén: megköti, hatástalanítja és kivezeti a méreganyagokat a szervezetből.

Kismamáknak és anyukáknak a széntablettáról

Kismamákban és anyukákban gyakran felmerül a kérdés, hogy azokat a készítményeket, amelyeket a hétköznapjaink során használunk, vajon adhatják-e gyermeküknek, szedhetik-e várandósan. Nagyon fontos, hogy ebben a témában körültekintőek legyünk, hiszen nem minden gyógyszer szedhető, illetve adható ezekben az esetekben!

Kismamák és kisgyerekek körében igen nagy probléma például a hasmenés, hiszen az ő immunrendszerük fokozottan igénybe van véve, illetve még nem teljesen fejlett. A hasmenés járhat magas lázzal, társulhat mellé hányás, ezek mind vezethetnek kiszáradáshoz, (ami akár halálos kimenetelű is lehet), ha nem reagálunk idejében.

A hasmenést az előbb említetteken kívül kísérhetik erős hasgörcsök, hasfájás, függetlenül attól, hogy a problémát vírusos hasmenés, gyomorrontás vagy ételmérgezés okozza. Ezek a tünetek nagyon megviselik a terhes kismamákat és a gyerekeket, így célszerű a lehető leghamarabb csillapítani.

Széntabletta babáknak és gyerekeknek

Bár az enyhe hasmenés kezelésére létezik megoldás, nem feltétlenül kell orvoshoz fordulnunk, mindenesetre ezekben a szenzitív esetekben inkább konzultáljunk orvossal is. Hatásos hasfogó gyógyszer kismamák és gyermekek számára a Cralex ®.

A Cralex® kapszulában jelenlévő aktív szén mintegy "szűrőként" fejti ki hatását szervezetünkben: magához vonzza a bélcsatornában jelenlévő káros anyagokat, megköti azokat, amelyek azután a széklettel távoznak. Hatásossága nagy megkötő képességében rejlik, ugyanis 1 gramm aktív szén fajlagos felülete mintegy 2 teniszpálya felületének felel meg.


A gyomorba kerülő szénrészecskék nagyon rövid idő alatt megkötik a szervezetben talált toxinokat és baktériumokat. Így a mérgező anyagok gyorsan kiürülnek, a panaszok enyhülnek, majd pedig megszűnnek.

A Cralex® kapszula szedése biztonságos, hiszen az aktív szén a gyomorból és a bélből nem szívódik fel, tehát a mérgező anyagok nem juthatnak be a vérkeringésbe. Mellékhatásként leggyakrabban csupán a széklet feketés elszíneződése jelentkezik.

Kisgyermekeknek könnyen és biztonságosan adagolható – a Cralex® kapszula szétbontásával az aktív szén por formájában kinyerhető, folyadékban elegyíthető, így az könnyen átjut például a szívószálon is.

A Cralex® teljes mértékben természetes, növényi eredetű, nem tartalmaz semmilyen színező-, vagy tartósítószert, valamint nincs rossz íze, így a gyermek szívesen elfogadja.

Összességében elmondható, hogy a Cralex® kapszula biztonsággal adható gyermeknek, illetve bátran szedhetik kismamák is, hiszen:

  • jól tolerálható, szedése minimális mellékhatással járhat csak,
  • pontosan adagolható,
  • nincs rossz íze,
  • Az aktív szén 100%-osan természetes (növényi eredetű),
  • hatóanyaga nem szívódik fel, így toxikus reakciókat nem vált ki,
  • gyorsan és hatékonyan segít a hasmenés megszüntetésében, helyreállítja a bélműködést.Aktív szén tabletta
Vény nélkül kapható gyógyszer, hatóanyaga aktivált szén.